Gaucsó Gyík

Az ember már csak olyan, hogy mindig többet akar. Hosszabb életet, magasabb fizetést, egzotikusabb nyaralást, nagyobb melleket, minél több lájkot vagy, hogy az elsőrangú szórakozást biztosító Pali bácsi minél tovább maradjon az emberek embere. És ezzel persze nincs is semmi baj, ugyanis mi más is szolgálhatná jobban a társadalom fejlődését és az emberi lélek épülését, mint ez az örökös többre vágyás?

Hiába számít Cuzco Peru leglátogatottabb városának, a 2000-es évek európai turizmusának számos meghatározó eleme még 2012-ben sem ért ide. A város minden részletében szívesen elmerülő turista így hiába próbálná pénzzel honorálni a beöltözött Teletubbie-val készült közös fotót, a mozdulatlanságot imitáló, arany- vagy ezüstfestékkel befújt furcsaság mindenkit megijesztő hirtelen mozdulatait, a helyi focicsapat mezét viselő, görnyedt hátú, bajszos középkorú percekig tartó dekázásait, és még azt a táskát sem tudná megvenni, aminek a dizájnja abból áll, hogy egymás után felírták rá jó sokszor a város nevét.

Egészen a tegnapi napig nem tudtam, milyen érzés az, amikor megvalósul az ember gyermekkori álma. Nem lett belőlem focista, nem lettem énekes valamilyen menő együttesben, és nem elég, hogy Angkorba sem jutottam el még, egyelőre anyámat sem sikerült feleségül vennem.

Ha az ember visszagondol életének legboldogabb pillanataira, akkor rögtön az is eszébe jut, hogy ezekért nagyon kemény árat kellett fizetnie, persze minden bizonnyal ebben is rejlik a rendkívüliségük. Az egyetlen kérdés ilyenkor csak az, hogy mikor nyújtja be a számlát a mindenható.

Korábban összesen egyszer láttam két férfit több mint egy órán keresztül turbékolni egymással, mégpedig egy gdanski hajós túrán, amikor a lerobbant kikötőn keresztül a második világháború kitörésének teljesen jellegtelen helyszínét látogattuk meg.